Nézzük a(z) "Tudomány, Technika" kategóriát

Linkek rendezése:

A világegyetem titkai

Sokan mondják, hogy ami elmúlt, azzal nem érdemes foglalkozni; összpontosítsunk inkább a jelenre és a jövőre. Ebben nyilván sok igazság van. Esetünkben azonban fel kell vázoljuk “világképünk” rövid történetét. Tesszük ezt azért, mert a múlt – ma is itt van. Hiszen nincs igazunk, ha elnézően mosolygunk azon, hogy úgy 3-4000 évvel ezelőtt élt elődeink miként [...]

Rubicon történelmi ismeretterjesztő lap

Folyóiratunk magazin szerű illusztrációkkal jelenik meg.Szakértői írásaink úgy mutatják be az adott történelmi témát, ahogyan az iskolában nem hallhatta. Évente 10 tematikus számmal jelenik meg szakmai folyóiratunk, mely a nagyközönségnek is érdekes és élvezetes. Célunk a történelem izgalmas, nem száraz megismertetése.   Rubicon történelmi ismeretterjesztő lap

Hőszivattyú | A hőszivattyúk működése

Tudja Ön mi is pontosan a hőszivattyú? Ismerhetjük mindnyájan, hiszen a hűtőszekrény szerkezetében nem különbözik a hőszivattyútól. Vagyis képes arra, hogy kis hőmérsékletű tömegből energiát vonjon ki, vagyis tovább hűtse, és a kivont hőt egy kompresszor segítségével nagyobb hőmérséklete transzformálja. Oldalunkon minden megtudhat amit a hőszivattyúkról érdemes ismernie.   Hőszivattyú | A hőszivattyúk működése

Egy kis biológia…

Honlapomon baktériumokat (Salmonella spp., E. coli, Pseudomonas, Streptococcus) mutatok be, fotókkal együtt. A képek a kórokozókról készülnek, bemutatva ezzel, hogy laboratóriumi körülmények között hogyan néznek ki táptalajon. Baktériumok által okozott betegségeket is ismertetek, az adatbázist folyamatosan bővítem, ahogy friss anyaghoz jutok. Munkámból kifolyólag leginkább állatokat megbetegítő baktériumokról készült fotókat teszek közszemlére, az embereket megbetegítő kórokozókról [...]

Hőszivattyú

Legyen újító és lépjen túl a pazarló energiafelhasználási módszereken! Nemcsak azért szükséges takarékosnak lennünk, hogy pénztárcánkat kíméljük, hanem azért is, hogy környezetünket óvjuk. A hőszivattyú által biztosított fűtés, vagy éppen hűtés olyan technika, mely egyszerre költséghatékony, környezetbarát, kényelmes és biztonságos. Hogy előnyei részleteiben mit is jelentenek, annak oldalunkon utánanézhet! Hőszivattyú

Az első és legnagyobb Magyar 3D – TV portál

Ezen az oldalon minden megtalálható ami a 3D TV – vel kapcsolatos!A tartalomban kidolgoztuk a 3D – s, kamerákat, mozikat, monitorokat valamint érdekességképpen 3D technológiát, sportcsatornákat és innovatív fejlesztéseket.Tavasszal jön Magyarországra a 3D-s tévé! Az első és legnagyobb Magyar 3D – TV portál

Angolszász és metrikus (SI) mértékegységek átváltása

A mértékegységek különbözősége legalább akkora problémát jelentett, és jelent napjainkban is a mérnököknek, mit a nyelvek sokasága. Az internet terjedésével ez még nagyobb gond, hiszen a tudományos s technikai leírások különböző viszonylatban ( mértékegységben ) készülnek. Ezt segített megoldani a angolszász és az Európában standard SI mértékegységek átváltó táblája. Angolszász és metrikus (SI) mértékegységek átváltása

Alternatív energiák

Nincs szükség a Föld kizsákmányolására ahhoz, hogy energiaszükségleteinket fedezzük. Bolygónk megfelelő mennyiségű és minőségi megújuló energiaforrással is rendelkezik.

Starbug – Tudomány, sztárok és érdekességek

Természettudományos ismeretterjesztő oldal, friss hírekkel, különleges fűszerekkel, kizárólag ínyenceknek. Találhatsz itt cikkeket a tudomány, a technika, a környezetvédelem és a repülés világából, találkozhatsz sztárokkal, akik számomra valamiért (nem véletlenül) kedvesek. RSS csatornákon keresztül értesülhetsz a legfrissebb hírekről szinte minden témában, láthatsz időjárási pillanatképeket és olvashatsz előrejelzést. Nézhetsz humoros videókat, olvashatsz vicceket és hallgathatod a legjobb [...]